Adományozás

Adomány összege:

Donate using PayPal

Marci


Születési dátum: 2017.05.01
Ivar: fiú
Ivartalanított: igen
Chip: igen
Telefon: 70/362-8958
Marci 2017. májusi születésű puli (jellegű) kan kutyus, aki 2017. október elején került a gondozásunkba, miután gazdái egy autó balesetben szerzett sérülései miatt altatni akarták. Többszörös medence törésekkel és mind a két hátsó lábán többszörös törésekkel kezdte meg alapítványi életét. Az első pár hetet a Non Stop állatorvosi rendelőben töltötte, ahol hetekig kórházi ellátásban részesült, és töréseit a Chiru Vet rendelőben Dr. Ipolyi Tamás tette helyre több műtéttel és sok fémmel. Marci csípője rendbe jött, de a két hátsó lábában még mindig fémek segítik összetartani a törött csontokat. Az egyik lába sajnos soha nem lesz ép, kizárólag támasztásra fogja tudni használni, mivel a nyílt törése miatt végérvényesen roncsolódtak a szövetei, izmai. Napi masszázzsal, mozgatással ez a lába is életben tartható, de előfordulhat, hogy idővel amputálni kell, ha esetleg olyan állapotba kerül, hogy inkább akadályozza a mozgását, mint segíti. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Most még négy lába van, még ha a negyediket egyelőre csak egyensúlyozásra és támasztásra használja. Mindezek ismeretében megkísérelünk számára végleges otthont találni. Marci tehát 2017 májusában született, és bár csak puli jellegű, kinézete, habitusa alapján tipikus puli. Imádja az embereket, és kedveli a szuka kutyákat, a kanokkal viszont hepciáskodik. A cicákat nem kedveli, hangosan ugatja őket. Mindenevő, örökmozgó, ugatós, rendkívül jó jelzőkutya. Nagyon szeret az ember közelében lenni, kifejezetten igényli a kétlábúak társaságát. Szeret labdázni, imádja a rágókákat, de mivel szét is rágja őket, ezért csak extra erős kongokkal merjük egyedül hagyni. A szárítóról a zoknikat, előszeretettel lopkodja és szétrágja :) Olyan végleges otthont keresünk számára, ahol a gazdi sokat van otthon, nincs kisgyerek és macska, tudják vállalni a benti tartást, valamint a lábainak a napi masszírozgatását. (nem nehéz, eddig mindegyik idi befogadója könnyedén elsajátította) Budapesten, Gyálon vagy ezen települések vonzáskörzetéből várjuk a gazdi jelöltek jelentkezését a 70/362-8958 számon.

Létrehozás dátuma: 2018-11-27 21:40:38   

Támogatóink

 
 

gyogyir

logó

logo 2

logó 3

logo Super Premium Dog Food