Adományozás

Adomány összege:

Donate using PayPal

Mandy


Születési dátum: 2017.03.01
Ivar: lány
Ivartalanított: igen
Chip: igen
Telefon: 70/362-8958
Mandy 2017 márciusi születésű kistestű szuka kutya. Először három kölyke, majd ő került a gondozásunkba nagyon leromlott egészségi állapotban 2018.04.05-én. Az elmúlt hónapokban kapott chipet, oltásokat, parazitáktól mentesítettük, többször volt teljes vérkép vizsgálata, voltak infúziós időszakai és átesett az ivartalanításon is. Szívféreg tesztje negatív lett. Nagyon félős kiskutya, egyelőre kizárólag egy embert fogad el, és nagyon igényli az emberi társaságot, jelenlétet. Eleinte vergődött a pórázon, rettegett az autóban, az idegenektől és mindenféle kötöttségtől. Nagyon lassan sikerült a bizalmába férkőznünk. Olyan gazdit keresünk számára, aki elfogadja az alábbiakat: Mandy bizonyos szempontból szeparációs szorongásos. Nyüszög, kapar, megrágja az ajtót és vakkangat, ha egyedül van hagyva. Kizárólag másik kutya mellé fogadható örökbe, mert mellette biztonságban érzi magát és a szeparációs tünetei így szinte a nullára csökkennek. Nagyon ragaszkodó, így a lakásban folyton az ember lába alatt van. A textíliákat megrágja, megeszi, szétszedi. Pl.: reggelre arra ébredhet az ember, hogy van egy lyuk a paplan huzat közepén, vagy munkából megérkezve tapasztalhatja, hogy az ágytakaró széle hiányzik. Úgy látjuk, hogy a gyerekeket kedveli, közel is engedi őket magához. A macskákkal nem tud mit kezdeni. Ha mozognak ugatva kergeti őket. Ha megállnak mellette, akkor rémülten néz, és nem mer megmozdulni. Autóban még mindig szorong, patakokban folyik a nyála. Pórázon hámmal már szépen sétál. Állatorvosnál, kozmetikában, idegen helyen csak és kizárólag a gazdi (jelenleg az idi befogadója) jelenlétében tud létezni, megnyugodni. Véleményem szerint néhány alkalmas találkozás, ismerkedés, séta után egy hirtelen váltással mehet új, tapasztalt kutyás gazdihoz. Neki nagyon kell a kétlábúhoz tartozás, így 1-2 nap alatt át fog csatlakozni ahhoz, aki a közelében van. Kutya mellé, kertes házba lenne ideális számára, de kizárólag úgy hogy a gazdi közelében lehessen, azaz benti kutya lenne (méretéből adódóan is) Budapesten, illetve vonzáskörzetében keresünk számára végleges otthont. Érdeklődni lehet: 70/362-8958

Létrehozás dátuma: 2018-11-27 22:20:17   

Támogatóink

 
 

gyogyir

logó

logo 2

logó 3

logo Super Premium Dog Food